Midsummer-Night' S Juno'S  Bassethound kennel
Menü

 

 


 

 

 

 
Felelős állattartás

Felelős Állattartás

Mindenkinek, aki kisállatot tart számolnia kell azzal, hogy az egy élőlény és nem játékszer. Nem lehet visszaadni, ha mégis más színű lenne az elképzelésünk, nem lehet leadni, ha nyaralni megyünk, nem lehet őt több napra magára hagyni, szóval egész életstílusunkat hozzá kell igazítani. Etetni, itatni, gondozni kell őt és évente többször állatorvosi kontrollra vinni. Mivel kedvenceink nem tudnak beszélni - ha bajba kerülnek, nem tudnak segítséget kérni -, így nekünk kell előre gondolni az ilyen helyzetekre is.

Egy kisállat tartása rengeteg örömmel ajándékozza meg az embert és kutatások szerint kedvenceink rendkívül kedvező hatással vannak egészségünkre is. A kisállattartók jobban tűrik a stresszt és általánosságban egészségesebbek, mint az állatot nem tartó embertársaink. Ugyanakkor előre számolnunk kell azzal is, hogy kis társaink nem csak örömet, hanem általában 10-20 évig tartó folyamatos lekötöttséget és felelősséget is jelentenek. Egész életünket úgy kell szerveznünk, hogy abban kedvenceinknek részük legyen. Ezért egy állat befogadása nem történhet meggondolatlanul. Gyermekünknek csak akkor vegyünk kisállatot, ha biztosak vagyunk benne, hogy rábízhatjuk a gondozását, vagy amennyiben ő ezt nem tenné meg, mi vállalni tudjuk helyette a feladatot. Lakótelepi lakásba csak olyan kisállatot vigyünk, akinek az igényeihez az ilyen környezet megfelel és nem lesz folyamatos konfliktusforrás a szomszédokkal. Általában a lakásban tartott kutyák még jobban igénylik a gazdi társaságát, figyeljünk erre oda. Bár a kutya ugatása miatt senki nem jelenthető fel Magyarországon, törekedjünk a békés egymás mellett élésre szomszédainkkal.

Kisállataink – talán még jobban mint gyermekeink – ki vannak szolgáltatva, nekünk. Ez óriási felelősséget ró ránk. Ezerféle betegség leselkedik rájuk, ami ellen a lehető legteljesebb védelmet kell nekik adnunk ahhoz, hogy sokáig mellettünk maradhassanak. Ma már a felelős állattartás alapja, hogy bármilyen kisállatunk is van, azt rendszeresen vakcináztassuk a fertőző betegségek ellen, rendszeresen (három havonta) féregtelenítsük, folyamatosan védjük a külső élősködők (bolha, kullancs, fülatka, szőrtüsző-atka) ellen és gondoljunk arra is, hogy esetleg elveszhet, ezért lehetőleg még az első oltási sor beadásakor chipeztessük be állatorvosunkkal.

Ha menhelyről, vagy gyepmesteri telepről fogadunk be állatot, biztosak lehetünk benne, hogy kivételesen hűséges és odaadó kutyánk, vagy macskánk lesz, hisz ezek az állatok pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelent a gazdi nélküli élet. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ezek az állatok egy óriási traumán estek át, így az első időszakban valószínűleg több odafigyelésre és szeretetre lesz szükségük, mint szerencsésebb társaiknak. Ha ilyen kisállatot fogadunk örökbe, első utunk az orvoshoz vezessen egy általános vizsgálatra, hisz olyan helyről hoztuk a kutyát, vagy a cicát ahol fokozott fertőzésveszélynek volt kitéve. (Ez nem vonatkozik az ideiglenes befogadóktól befogadott állatokra!) Ha még nem kapott chipet, ezt is intézzük el és fontoljuk meg az ivartalanítását is.

Csökkentsünk a konfliktushelyzeteket környezetünkkel. Sokan nem szeretik az állatokat. Ettől nem feltétlenül rossz emberek. Ha mi úgy gondozzuk állatainkat, hogy az környezetünket nem irritálhatja (felszedjük az ürüléket, nem engedjük el a kutyát pl. játszótér közelében, a nehezen kezelhető kutyát lakott területen pórázon tartjunk) akkor a konfliktushelyzeteket is csökkentjük, ezáltal tulajdonképpen saját életünket könnyítjük meg.

 

 

 







 


 

 

számláló
Indulás: 2004-11-22
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre